************************************************************************************
Birta Miki gitáros blogján ismét megpendültek a húrok egy másfél éve írt, de ma is aktuális bejegyzése kapcsán: Miből él a zenész?
A mondandóm hosszabb lenne, mint amennyit egy hozzászólásba illő odabiggyeszteni, ezért itt fejtem ki, íme:
Üdv a gazdag, irigyelt, zenei nagyhatalom Svédországból!
Talán egy kis vigaszt, bátorítás jelent néhányaknak az alábbi pár sor.
Itt, Stockholmban valóban más a helyzet. Figyelmen kívül hagyom a popzenét, mert az tényleg sokkal jobban megy mint Magyarországon – de nem is arról a műfajról beszélünk.
1. Még SOKKAL, SOKKAL, SOKKAL kevesebb a fellépési lehetőség, az élőzenés hely vagy alkalom, mint otthon. Például összehasonlíthatatlanul kevesebb fesztivál és egyéb rendezvény, esemény van országszerte. Bár az utóbbi 1-2 évben a stockholmi klubélet kissé fellendülésnek indult: új dalszerző estek, akusztikus koncertek, jazz és bluesklubok. Népzene, világzene: sajnos, változatlanul nem sok… Jut eszembe, pont ma lesz egyéves Jess Gersztenkorn jazzklubja a Santa Clara-ban, el ne felejtsek elmenni!
2. Itt a zenészeknek, énekeseknek (behódolva a közfelfogásnak) általában van más, “rendes” munkájuk: zenét, nyelvet tanítanak, takarítanak, buszt vezetnek, irodában adminisztrálnak, stb. Én például néha fordítok, vagy mostanában elvállalok tisztességes modellmunkákat, kisebb filmszerepeket (épp most kerestek meg egy New York-i topless modellmelóval, – hát, olyasmit nem, pedig de jó pénz lett volna!). Olasz énekes-dalszerző haverom hotelrecepciós. Svéd énekes-dalszerző ismerősöm – aki pedig szőke-kékszemű, echte stockholmi, tehát nem hátrányos helyzetű, mint mi, külföldiek – Eurovíziós slágerrel a háta mögött, ami éjjel-nappal folyt a rádióból, számítógépes nemtudommiket árul. És nekem panaszkodik, hogy milyen nehéz megélni a zenélésből…
A zenész mint olyan, SOKKAL kevésbé megbecsült szakma mint otthon. Otthon legalább némelyst tisztelettel felnéznek az emberre, még ha kevés is a lóvé. Itt viszont? Láttam például egy hivatalos közvéleménykutatást arról, hogy melyek a legnépszerűbb, leginkább megbecsült szakmák. Első volt a tűzoltó, második talán az orvos – az rendben. Viszont ilyesmik álltak még a legelőkelőbb helyeken, mint politikus, bankár, pénzügyi tanácsadó, újságíró! A zenész valahol jóval ezek után kullogott 
Ennyit az erkölcsi megbecsülésről.
3. Anyagi megbecsülés? Van egy-két jobban eleresztett fesztivál vagy nevesebb hely, de egy jazzklubban a fejenkénti gázsiból egy estére csak egy havi diákbérletre jut, a szerkód szállításáról te magad gondoskodsz, ebből az összegből. És ezeken a helyeken hallani világklasszisokat!
4. Nincs olyan éles határ a “szórakoztatóipar” és a “művészet” között: a zenész, énekes igenis elmegy haknizni esküvőre, születésnapi bulira, keresztelőre, céges rendezvényre, hajóra, stb. Otthoni koncertzenészek, klubzenészek ezt igen ritkán teszik meg (leesne a karikagyűrű az ujjukról?), pedig ezek fizetnek. Nem beszélve arról, hogy gyakran egy egész életre szóló élményt adunk azzal a két-három dallal. Ezt egyébként anno Svájcban is így tapasztaltam:nem ciki pár számot eljátszani jó pénzért egy privát partin.
4. Előfordul, hogy még akár igazán kvalifikált művészek is szociális segélyen tengődnek. Konkrétan ismerek például egy zongoraművész-zeneszerzőt, aki hosszú évekig küzdött azért, hogy bekerüljön a körökbe, holott a Svéd Királyi Zenekadémián szerzett diplomát… Ő túlságosan Kelet-Európai a svédeknek (pedig egy igen kulturált, rendkívül intelligens úrról van szó). Nem svéd, ráadásul művész – túlságosan más, már azonnali ránézésre is.
Vagy egy soul-gospelénekes, aki itteni szupersztároknak írt szuperslágereket – a jogdíjakból viszont valahogy nem sok jutott neki, sőt, az is megtörtént vele, hogy a videón ő énekelt, mert sokkal jobb mint az illető svéd sztár, viszont a szőke gyerek virított a klipben, és nem ő. Neki csak a hangjára volt szükség, a kinézetére nem, mert ő néger…
Folytassam? Talán ennyi elég.
De hogy valami pozitívat is meséljek: amellett, hogy otthoni szervezőktől én is hallok rengeteg panaszkodást, hogy így nincs pénz, úgy nincs pénz a rendezvényekre, az utóbbi években magyarországi (és határontúli) fesztiválok, nagyrendezvények, vagy akár kisvárosi, falusi szerényebb rendezvények engem mindig tisztességesen megfizettek. (Kivéve a tavalyi Magyar Világtalálkozót, és ahová támogatásképpen ingyen mentem el: Magyarfalusi Napok Moldvában, és Csángó vacsoraest Egerben). Ha valaki kíváncsi ezekre a helyekre, akoncertnaptáram archívumában megtalálja őket. Azokkal a szervezőkkel minddel nagyon jó volt együtt dolgozni, csakis megköszönni tudom a munkájukat, a legnagyobb tisztelettel.
Sőt, még olyan is előfordult, ahol kevesellték, amit kértem, és ők maguk adtak többet!
Ezt nem primadonnai dicsekvésként írtam le; akik ismernek, tudják, hogy nincsenek díva allűrjeim. Hanem azért, hogy lássuk: akármilyen is az otthoni politikai, gazdasági helyzet, igenis vannak olyan szervezők, közösségek, vezetők, akik erejükön felül is mindent megtesznek azért, hogy egy-egy rendezvényük jól sikerüljön, és ezért megbecsülik a fellépőket. Egyszerűen ezek az emberek elérik, elintézik, hogy a dolgok jól menjenek körülöttük, megcsinálják. Őket kell megkeresni 
Amiben én magam kiutat látok, az sok hazai zenésznek talán túlságosan amerikai, és ezért nem vonzó, pedig – működik.
Beja barátném (Salamon Beáta, egyik legfantasztikusabb hegedűsünk) említette a hozzászólásában a marketinget. Nos, ez a téma önmagában megér egy másik misét, de ha már benne vagyok, egy levegővétellel folytatom.
Hazai viszonylatokban a “független művész” (“independent artist”, “indie artist”) fogalom valahogy nem annyira honosodott meg, mint mondjuk Ámerikában – vagy nemzetközileg.
Ez, ugyebár, eredetileg azt jelenti, hogy a zenész, előadó független a lemezkiadóktól, nem köti le magát a nagy cégekhez (Sony, EMI stb). Márpedig, ha egy zenész mögött nincs egy profi menedzsmentcsapat, akkor igenis tudomásul kell venni, hogy meg kell tanulnunk az önmenedzselést. Igen, amit most itt olvastok éppen, része az én marketingemnek 
Számomra a függetlennek van egy tágabb jelentése is: nem függeni attól, hogy az éppen aktuális kormány mennyire támogatja vagy nem támogatja a kultúrát, nem függeni attól, hogy muszáj-e elvállalni azt a fellépést, amihez éppen nincs kedvünk, nem függeni attól, hogy vajon meddig tudjuk megtartani a munkahelyünket, ami legalább valami biztosat fizet, ha nem is sokat – és így tovább.
Nem panaszkodni, akármilyen nehéz is a helyzet, hanem legelőször is eldönteni, hogy márpedig én határozom meg, hogy hogyan éljem az életemet, és senki más.
Függetlennek lenni bárkitől és bármitől, emberektől, helyzetektől, körülményektől.
Még mielőtt bárki is felhorkanna, hogy “Bezzeg a kisasszonynak könnyű onnan a nagy jólétből jártatni a száját”, hadd mondjam el: ha valaki, akkor én tudom, mit jelent meggürcölni minden egyes fillérért. Bizony, voltak idők, amikor hóban-fagyban énekeltem az utcán, hogy a gyerekemnek vacsorát tudjak adni…
Szóval.
Közhely, de egy döntés kérdése az egész, minden ott kezdődik. Utána az eszközök, lehetőségek szinte adják magukat.
Manapság például szinte korlátlanok az online eszközök, zenészek számára is, de azokkal még csak viszonylag kevés otthoni kolléga él. Nyelvtudás, marketingtudás, számítógéptudás, internetismeretek hiánya?
Kifogások. Jómagam felnőtt fejjel tanultam meg angolul (azzal a céllal, hogy bizonyos anyagokat tanulhassak, amik engem érdekeltek, és nem voltak elérhetők magyarul), néhány éve gőzöm se volt, mi az az email, nem beszélve weboldalszerkesztésről…
Ha előre akarunk lépni, bátran az ismeretlen, az új szemébe kell nézni – sajnos, önmagában az nem elég, hogy valaki fenomenális zeneszerző vagy előadó… A “piszkos” munkát is el kell végezni, el kell tudni adni magunkat, és megtalálni azokat a XI. századi csatornákat, amikre rá tudjuk magunkat és a zenénket tenni.
Kedves Panaszkodó Hozzászólók: mindannyian használjátok már például a Dalok.hu zenei portált?
Kapásból ennyi lenne a mondókám, főleg zenészek, előadók számára; remélem, sikerült adnom egy-két ötletet, új nézőpontot. Köszönöm a figyelmet!
Ha netán szervezők is idetaláltak, és ezt olvassák, szeretettel várom megkeresésüket; ezen az oldalon találnak bővebb információt.
ui 1: Ezenkívül vannak kiváló kiegészítő jövedelemforrások, amiket a magunkfajta, fellegekben járó művészemberek is nagyszerűen használhatnak – de az már tényleg egy másik írás témája. Akit mégis érdekel, dobjon nekem egy emailt!
Gerák Andrea utazó énekes, fotós, táncos. Figyelme 2008-ban fordult az egészséges életmód felé, rákműtét hatására. Egy nagyfiú büszke anyukája.
