Íme a dal, amely az előző fél évben fél eurót hozott a konyhára!
Ahogyan említettem az Utazás dallal - újratöltve című tájékoztató bejegyzésben, ami arról szó, hogy mi is itt ez az egész, mit csinálok, miért és hogyan:
Az Utazás dallal egy kis hobbi-projektnek indult még néhány éve: néha beleénekeltem a mobiltelefonomba, miközben felvettem magam körül azt a helyet, ahol éppen voltam. Egy szép kis utca, tér, folyópart, mikor mi. Gondoltam, érdekes lesz, ha megmutatom másoknak is ezeket a városokat, tájakat, elkapva a pillanatnyi hangulatot a saját hangommal. Énekelek, ami éppen ott és akkor az eszembe jut, és a videón keresztül ugyanazt látod, amit én látok, és úgy hallgathatod, mintha közvetlenül mellettem állnál.
Több videó hanganyagát elkészítettem letölthető dalokként, és egy-egy városból albumot is csináltam, bónuszvideókkal, fotókkal.
Eredmény: az utóbbi félévben 1, azaz egyetlen egy dalt töltöttek le, fél euróért, amiből kaptam is 0,34-et (alig 120 forint, egy kis Túró Rudi). Persze, időnként jöttek a fészbúkon a visszajelzések, hogy "Gyönyörű hangod van, Andi!" - ami igenis nagyon kedves dolog. Valahogy mégis úgy éreztem, nem megy ez, ne erőltessük...
***
Tehát most - tá-dá-dá-dááámmm!
Biztosan égsz a kíváncsiságtól, kedves Olvasóm, vajon mi lehet az a dal, amelyik ilyen óriási összeggel gazdagított, ezért engedd meg nekem, hogy bemutassam!
Két éve érkeztem a varázslatos Cesky Krumlovba (Dél-Csehország), és ezt láttam az egyik első sétám alkalmával:
Itt pedig maga a dal:
Ha szeretnéd magadnak, megköszönöm, ha innen töltöd le; mindketten jobban járunk: te jobb minőségű hangfájlt kapsz, mintha a YouTube videóról szednéd le, plusz a lelkednek is jobbat tesz, hidd el! Én pedig ehetek belőle még egy túrórudit - vagy kettőt, hármat... Attól függően, te mennyit gondolsz érte.
(Útmutató: a buy-ra kattintás után a felugró kis dollár mezőbe írd be a tetszés szerinti összeget. A fizetés PayPallal történik. majd válaszd ki, hogy milyen formátumban szeretnéd letölteni, az MP3 mellett jobb minőségre is van lehetőség.)
Ez egyébként egy csángó népdal, amit először 1998-ban vettem fel stúdióban, és azóta feldolgozva berepülte a világot - de ez már majd egy másik sztori lesz.
Hát, kellemes hallgatgatást és nézegetést kívánok!
És előre is nagyon köszönöm a Túró Rudi(ka)t :)
Ha pedig pont ez a dal nem jön be annyira neked, viszont tetszik ez az Utazás dallal projekt, és szeretnél hozzájárulni, többféleképpen megteheted. Nagyon nagy könnyebbség, ha nem azért kell kalapoznom, hogy fedél legyen a fejem fölött, és legyen mit ennem, hanem az énekléssel arra fordíthatom az energiámat, hogy valóban lélekemelő élményt nyújtsak az embereknek, illetve az éneklés mellett azzal foglalkozhassak, hogy a fentebb említett formákban beszámoljak az útról, ezért igen hálásan megköszönöm, amire lehetőséged és hajlandóságod van.
- PayPal-on keresztül bármekkora összeggel,
- A Ko-fi weboldalamon 1, 2, 3... csésze virtuális kávéval,
- Bankszámla:
IBAN: HU46 120105320021373500100000
SWIFT: UBRT HUHB
Raiffeisen Bank, Gerák Andrea - Egy ilyen utazás során felmerülő praktikus segítséggel adott esetben: fuvar, ha épp van hely az autódban, szállás, vagy ha például van egy szabad félórád videózni, stb. Ilyesmikről majd mindig szólni fogok, ha szükségem van valamire.
- Szólj, ha van ötleted, hol énekelhetnék: rendezvény, esemény, iskola, munkahelyen 5 perc szünet, vagy akár egy csinos város, ahol szerinted szépen szólna néhány dal.
- Ha meglátsz, meghallasz valahol, gyere oda hozzám, és köszönj nekem, örülni fogok :)
Előre is nagyon köszönök mindent!!
-- Gerák Andrea
Még több Cesky Krumlov:
Cesky Krumlov tavasszal (most éppen nem találok olyan képeket, amiket erről a dombról készítettem, de itt is szép):