Persze, vannak rendes fellépéseim is, nem csak az utcán énekelek.
Ezt a jó kis koncertet például a Facebook dobta fel, tíz évvel ezelőttről, ezen a napon.
Budapest IX. kerület, Ferenc tér, kellemes nyáreste. Háttérzenének kellett volna lennem a pavilon bárban, de inkább igazi koncertszerűség volt: az emberek tényleg HALLGATTAK, kisgyerekek jöttek hozzám közel, az arrajárók megálltak, leültek, rendeltek egy sört, valaki még engem is meghívott a show kellős közepén (meglepődött, amikor megtudta, hogy csak ásványvizet iszom... sőt, még hangosan be is mutatkozott, amikor az újonnan érkezőknek a nevemet mondtam.
Nem volt mikrofonom, így az üvegtető széle alá kellett állnom, a zenét pedig bentről kaptam, számítógépről, 2 kis hangszóróból... Elég érdekes hangtechnika volt :-) De rendben ment, és pár dalt zene nélkül is énekeltem.
Ráadást kellett adnom, miután lejárt az idő; olyan kellemes lett a hangulat, hogy egyszerűen nem hagyhattam őket ott csak úgy: közelebb ültek, tényleg hallgattak,figyelmesen, fák és barátságos lámpák alatt...
Ezen a szárnyalós képen szerintem ezt a dalt énekelem, szárnyalj velem:
*****Ha tudsz valami eseményről, rendezvényről, ahová pont ilyesmi műsor lenne jó, szólj:*****
gerakandrea kukac gmail pont com
+36303304237
Viber, WhatsApp: +36706151579
(Természetesen számlaképes vagyok.)
Még több Budapest:
HAZATÉRŐK: Első benyomásaim itthon
Mi is ez az Utazás dallal?
Utazás dallal c. letölthető multimédia albumok:
*****Támogatnál? Online kalapozás (elegánsabban: crowdfunding)*****
Ha tetszett ez az írás, és szeretnél hozzájárulni a munkáimhoz, többféleképpen megteheted. Igen hálásan megköszönöm, amire lehetőséged és hajlandóságod van.
- PayPal-on keresztül bármekkora összeggel,
- A Ko-fi weboldalamon 1, 2, 3... csésze virtuális kávéval
- Bankszámla:
IBAN: HU46 120105320021373500100000
SWIFT: UBRT HUHB
Raiffeisen Bank, Gerák Andrea - Oszd meg másokkal is, amit itt láttál-hallottál-olvastál,
- Ha meglátsz, meghallasz valahol, gyere oda hozzám, és köszönj nekem, örülni fogok :)
Előre is nagyon köszönök mindent!
-- Gerák Andrea