Nem egy ötven évvel ezelőtti Jiří Menzel film, hanem igaz történet a XXI. század elején, Český Krumlovból, pontosabban a szomszéd faluból, 2017. májusából.
Előzmény: életemben először (már-már rituálisan) megfürödtem a híres Moldva folyóban, majd uzsonna után elindultam vécét keresni, innen:
Meg is találtam az ifjak által ajánlott vendéglátóipari egységet (még egyszer: nem kocsma, hanem vendéglő!): messziről szépen sárgálló, nemrég felújított, nagy családi ház az erdő alatt, pici, gemütlich virágoskerttel.
Az intézmény hivatalos neve Gavallér Söröző, a cégér szerint. Ismétlem: söröző. Tehát most már tudjuk. Természetesen használhatom a toalettet; errefelé nagyon vendégszeretőek még az ingyenes vécéhasználók felé is - végtére is hosszú távon ez megtérül nekik, a turizmusból élnek (az Stockholmban volt, hogy húsz koronát elkértek egy helyen a mosdóért, SEK és nem CZK).
A magától értetődő dolgoknak azonban itt vége is szakad az izgalmas események sorában. Szép, rendes a WC (sok ilyet is látni errefelé); dolgom végzéséhez a hangulatos háttérzenét a hokimeccs közvetítése biztosítja. Mi más, így nyár elején? Csak hogy egy pillanatra se felejtsem, melyik országban járok.
Dúdolom is a himnusszal, amit éppen játszanak: "Szláááávszt-ja-a a-atyééécsisztvaaaa..", meg "Leeee-ni-i-ni-i pááárt vezeeeet, Lááááng, me-ely a-a nééépekeeeet..." Mily szép is a megbonthatatlan barátság & testvériség! Most izibe vissza is repültem jó harminc évvel ezelőttre, imádott, tündérborsó gimis orosztanárnőnk, Zsombiné óráira.
De nyomban térjünk is vissza 2017. tavaszára!
A kedves Olvasó is azonnal látni fogja, hogy a következő, felejthetetlen és jelentőségteljes pillanat a Nové Spolí nevű kisközség (első írásos említése a XIII. század közepén, ma alig 130 házzal, kb. 500 lakossal) mindennapjaiból egyértelműen méltó a megörökítésre.
Tehát: megkönnyebbülve, fejemben a szovjet/orosz himnusz dallamával lépek ki a kocsmából vendéglőből. Ha az ember eltölt némi időt Bohémiában, olvas például egy kis Hrabalt, megnéz egy-két filmet, cseh zenei gyöngyszemeken művelődik (nem csupán Smetana Hazám című eposza kötelező darab a Moldva folyót dicsőítő szvittel, hanem eme remekmű is), akkor előbb-utóbb megtanulja, hogy semmin se kell meglepődni.
Még akkor se lepődsz meg, amikor beköszönsz a faluban egy nyitott garázsba útbaigazításért (Škoda áll előtte - ja, bocsánat, ez még evidens), és a jólápolt, gondosan szép színesre sminkelt, tökéletesen berakott frizurájú (hátha valakinek még rémlik ez a fodrászati szakkifejezés), mackónadrágos és Scholl gyógypapucsos, hatvanas hölgy meg a nájlon otthonkás kis mamika mögött a kecó mélyén meglátod a birodalom urát: lábát szétvetve trónol egy hokedlin, teljes öltözete egy pár NDK-s szandálból áll. Zoknival - bár ez a klasszikus divatrészlet még mindig a magától értetődő dolgok közé tartozik.
Kétszer is odapillantasz meggyőződni róla, hogy jól látsz-e, és bizony, tényleg: a joviális, bajszos, erősen kopaszodó fej és a kerek, kisebb rózsaszín hordóra emlékeztető tekintély alatt valóban szabadon látható, ami tisztességes férfiembernek a lába között szokott himbálózni (mármint ellazult állapotban). Csak úgy, ahogy a Jóisten megteremtette. Fényes nappal, nem is kell érte nyakat meresztve bekukucskálni az utcáról, közszemlére téve.
Nem mintha bárki más járna arra; a vendéglő közönségén kívül csupán egy babakocsis fiatalasszonyka, meg két áruszállító srác. Na meg te, az idegen utazó-kiránduló-vendég-turista, akit világlátás közben idevetett a sors.
Egy ezredmásodperc alatt könnyedén elrejted, hogy köpni-nyelni nem tudsz, és a létező legkedvesebb hangon kérdezed meg: vajon ezen az úton visszajutsz-e a központba?
A létező legkevesebb hangon megkapod a felvilágosítást a nyugdíjas diszkókirálynőtől, barátságosan elköszönsz, majd elindulsz a város felé.
A megdöbbenés után egyébként gondoljunk csak bele egy picit jobban: teljesen normális, hétköznapi helyzet! Emberünk a saját várában úgy öltözködik, ahogy akar, hát nem?, az anyukájának és a feleségének nyilván nem újdonság a látvány, ahogyan a család feje az egészségvédő D-vitaminban tobzódik, a májusi késődélután aranyos napsugara pedig igen kellemesen melegíti a melegíteni valót, de még nem éget, az érzékenyebb részeket is valószínűleg finoman simogatja.
Csak a korsó sör hiányzik főszereplőnk kezéből.
Ha valami, akkor Csehországban ez a meglepő.
-- Český Krumlov, 2018. július 16. (a történet 2017. májusából való, az Első fürdés a Moldvában folytatása - fogalmam sincs, miért nem akkor publikáltam..)
Gerák Andrea
A fotók csak illusztrációk, útközben visszafelé készítettem őket, a történetben szereplő házat még csak véletlenül sem ábrázolják.
Ez pedig az egyik ház, ahol egy kis ideig laktam; parasztbarokk épület az 1600-as évekből:
Előző rész: Első fürdés a Moldvában
Bónusz: Egy Jiří Menzel film: Én kis falum
Utazás dallal - Český Krumlov c. letölthető album (dalok, fényképek, videók):
*****Támogatnál? Online kalapozás (elegánsabban: crowdfunding)*****
Ha tetszett, és szeretnél hozzájárulni a munkáimhoz, többféleképpen megteheted. Igen hálásan megköszönöm, amire lehetőséged és hajlandóságod van.
-
-
- PayPal-on keresztül bármekkora összeggel,
- A Ko-fi weboldalamon 1, 2, 3... csésze virtuális kávéval,
- Bankszámla:
IBAN: HU46 120105320021373500100000
SWIFT: UBRT HUHB
Raiffeisen Bank, Gerák Andrea - Oszd meg másokkal is, amit itt láttál-hallottál-olvastál,
- Ha meglátsz, meghallasz valahol, gyere oda hozzám, és köszönj nekem, örülni fogok :)
-
Előre is nagyon köszönök mindent!
-- Gerák Andrea
